A kedvenc húsvéti történetem 20 éve, gimis koromban esett meg. Kifejezetten napsütéses, jó meleg nap volt az a hétfő. Miután korareggel letudtam a rokonsági locsolási köröket, biciklire pattantam, és eltekertem a baráti társaságunk gyülekező helyére, ami akkoriban a város közepén, a református lelkészi hivatal hatalmas kertjében volt. Mire megérkeztem, már 15-20 fiú és lány összegyűlt, ment a heccelődés oda-vissza és várható volt, hogy percek kérdése, és kitör a fergeteges víziparádé… És valóban, 11 óra magasságában egyszer csak „elszabadultak az indulatok”, ami jelen esetben az jelentette, hogy locsolt mindenki mindenkit válogatás nélkül, vagyis a fiúk nem csak a lányokat, hanem egymást is, és természetesen nem apró kölnisüveggel, hanem szódával, vödörrel, locsolócsővel – ki mihez fért hozzá a harcban. A parádé csúcspontja az volt, amikor az egyik – természetesen csuromvizes – srác, ledobta magáról a pólóját, és mivel még ezután is kapta a vizet rendesen, hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, hogy a kétméteres téglafalat megmászva kiugrik a kertből a másik, vagyis az utcai oldalra. Persze ez minket, az üldözőket nem gátolt meg abban, hogy végső csapásként a kerítésen át is loccsantsunk utána néhány vödör jó hideg kútvizet. A srác pár perccel később jött vissza – immár a kertkapun keresztül – és fuldoklott a nevetéstől. Jó néhány nagy levegővételbe került, mire képes volt elmondani, mi történt odakint. Amikor ugyanis kiugrott, éppen 4-5 néni beszélgetett mit sem sejtve a kerítés melletti járdán. Először azon döbbentek meg, hogy egy csupa víz, félmeztelen fiatalember esik közéjük a lelkészház udvarából, majd – hogy gyorsan magukhoz térjenek – megkapták ők is a nyakukba a húsvéti locsolást…
Nos, ha nem is ennyire vizes, de hasonlóan vidám húsvétot kívánok mindenkinek!
