Szangvinikus, kolerikus, melankolikus, flegmatikus. Miért pont így következnek egymás után?
A sorrend semmilyen minősítést nem takar. Mi ezt szoktuk meg, mert a négy típus alkotta mátrixban az óramutató járásának megfelelően így olvashatjuk le őket. (Más szerzők másként gondolkoznak. A DISC / DISZK rendszerben például kolerikus, szangvinikus, flegmatikus, melankolikus a sorrend.)
Szerintem én egyik típusba sem tartozom. Ez lehetséges?
Mint említettük: senki nem tartozik bele tisztán egy „dobozba”, – de mindenki egy ilyen „dobozból” lóg ki. Mindazonáltal lehetséges, hogy a szocializáció során olyan erősségek, gyengeségek fejlődtek ki benned, melyek megnehezítik az eredeti típus felismerését. Egyrészt érdemes megkérni egy Téged jól ismerő embert, hogy töltse ki a tesztet Rólad. Másrészt gondold át, hogyan reagálsz, amikor fáradt, „nyűgös” vagy, és azokban a helyzetekben, amikor úgy érzed, nem kell moderálni a viselkedésedet!
Szerintem bennem mind a négy típus megvan. Lehetséges ez?
Lehetséges. Sőt, ez nagyon gyakori. A legtöbbünkben megtalálható mind a négy típus valamilyen szinten. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy – különböző mértékben – majdnem mindenki képes átmenetileg mind a négy típusnak megfelelő viselkedést mutatni. (Pl. egy flegmatikus – szituációtól függően – többet beszél, erőteljesebben lép fel, mint „alapjáraton” szokott.) Ennek ellenére többnyire jól felismerhető egy ember alapvető temperamentuma. Itt is érvényesek az előző válaszban adott javaslatok.
Melyik a legjobb típus?
Ha végigolvasod a típusok leírását, láthatod, hogy nincs „legjobb”. Mindegyiknek van erőssége és gyengesége. Az igaz, hogy bizonyos természetű emberek jobbak lehetnek egy adott tevékenységben, viszont mások épp abban eredményesebbek, amiben az előbbiek nem.
Én jobban szeretnék másik típusba tartozni. Meg tudom tanulni, hogy más legyek?
Meg tudsz tanulni ideig-óráig másként viselkedni, de ez az alaptípusodat nem fogja megváltoztatni. Az állandó küszködés helyett inkább azt javasoljuk, hogy először a saját egyéniségedből hozd ki a legjobbat: építs a született erősségeidre és fejleszd a gyengeségeidet! Ha ez nem elegendő, akkor még mindig megpróbálkozhatsz további erősségek elsajátításával.
Hogyan tudok megkülönböztetni egy sokat beszélő melankolikus nőt egy szangvinikustól?
Például arról, hogy miről beszél. Egy melankolikus a kapcsolat elején kevésbé beszél magánéleti dolgokról, és nem hoz fel kényelmetlen témákat. A beszéde logikusan felépített, nem csapong. Testbeszéde visszafogott, távolságot tart stb.
Hogy létezik az, hogy többnyire a szangvinikustól és a melankolikustól – ettől a két,

ennyire ellentétes személyiségtől – származnak az újítások, a kreatív ötletek, az új meglátások?


Ez a két karakter valóban számos ponton eltérően gondolkozik, ezért teljesen más tőről fakad a szangvinikus kreativitása és a melankolikus alkotószelleme. Bár közös bennük, hogy mindketten érzelmi lények, és mindkettő azt szeretné, hogy a többiek is átérezzék azt, amit ők, mindazonáltal az alkotásaik magukon viselik a személyiségük jegyeit. A szangvinikus gyors, de felületes, a melankolikus lassabb és átgondolt. Ennek megfelelően a szangvinikus abban jobb, hogy kitaláljon egy ütős szlogent vagy vicces reklámot, ellenben a melankolikus akár évszázadokig fennmaradó műveket hoz létre. Előbbi viccesebbé teszi a világot, utóbbi egy új világszemlélet is képes megalkotni. Előbbinél cél a fesztelenség, utóbbinál a rendszer. A szangvinikus valójában az élményeket akarja megosztani, a melankolikus az érzéseket. A szangvinikus felkiált: „Hú, de szomorú vagyok!”, a melankolikus viszont így fogalmaz: „a hatalmas szerelemnek elemésztő tüze bánt”. (Csokonai)

Hogy lehet az, hogy miközben a melankolikus a feladatorientált oldalhoz tartozik,

mégis őt jellemzi leginkább az empátia?


Ennek magyarázata elsősorban az, hogy a melankolikus árnyaltabban látja a világot, mint a többi típus, mélyebben belegondol a dolgok miértjébe. Mint befelé forduló, megfigyelő alkat, folyamatosan elemzi a környezetét és önmagát is. (Természetesen az empátia inkább a melankolikus nőkre jellemző, mert férfiaknál a feladatorientáltság kerül előtérbe.)
Nem ellentmondás az, hogy a flegmatikusról azt állítjátok,

ogy könnyen alkalmazkodik az új helyzetekhez, miközben a kényelem számára elsődleges szempont?


Azért nem, mert ez a típus mindig azt nézi, hogy melyik a kisebb kényelmetlenség számára. Pontosan azért alkalmazkodik, hogy minél komfortosabban érezze magát az új szituációban is. Természetesen ezt csak akkor teszi, amikor az ellenállás nagyobb kellemetlenség lenne számra.
Már egy csomó kommunikációs tréningen voltam, olvastam egy halom könyvet, és mindegyik mást mond…
Nyilván minden tréningből, könyvből lehet tanulni valamit. Ha igyekszel alkalmazni a tanultakat, rá fogsz jönni, hogy az összes elmélet gyökere hasonló, hiszen ugyanarról az „elefántról” van szó. Haladó szinten a módszerek egymásba forrnak, és az ember rendszerré szintetizálja őket.
Miért pont a vérmérsékleti típusokra figyeljek a kommunikációban?
A temperamentum-elmélet előnye, hogy nem vadonatúj ismereteket akar megtanítani, hanem a már meglévő tudásunkat rendszerezi használhatóbb formába. Ezáltal könnyen, gyorsan alkalmazható a mindennapi életben.
Tetszik az elmélet, de nem érzem, hogy nálam az ilyesmik működnének a gyakorlatban.
Egyrészt akkor működik, ha működteted. Lehet, hogy a helyszínen nézed meg egy olimpia összes úszó számát, közben kijegyzeteled a kétkötetes úszóenciklopédiát, de amíg nem mész bele a vízbe, nem ugyanaz a „feeling”. Másrészt a legjobb fejlesztőprogramok sem lehetnek hatékonyak, ha nem az alapadottságaidra építed az új készségeket.
Milyen típusú munkatársakat / értékesítőket stb. vegyek fel?
Ez a munka jellegétől függ. Például nem mindegy, hogy a Te termékedet lelkesen, vagy inkább részletes információkkal kell eladni. Tudni kell, kik a vevők és mit várnak el. Számíthat az is, hogy az illető mennyire illik a csapatba, továbbá hogy az értékesítésen kívül milyen egyéb tevékenységeket kell még végezni e stb. Mivel ez komplex kérdés, és erősen „zsebre megy”, ilyen esetekben személyre szabott tanácsadást szoktunk javasolni. (Elképzelhető például, hogy – nagyon leegyszerűsítve –– a te munkahelyeden az ideális csapatösszetétel 10% szangvinikus, 10% kolerikus, 70% melankolikus, 10% flegmatikus.)
Más teszttel más eredmény jönne ki?
Számos teszt méri az általunk is bemutatott négy típust. Őszinte kitöltés esetén megközelítőleg hasonló eredményeket kell, hogy adjanak, pontosan a módszer egyszerűsége miatt.
A szüleimnek / barátaimnak / ismerőseimnek stb. más eredmény jött ki rólam, mint ami nekem saját magamról.

Ez miért van, és kinek van igaza?


Az eltérésnek több oka is lehet. Ízelítőül néhány: Van, aki pusztán a szerepszemélyiségünket ismeri: csak bizonyos helyzetben lát minket. (Például kevés diákom szokta elsőre eltalálni, hogy flegmatikus vagyok, hiszen órákon igyekszem lendületesen, humorosan beszélni, és kézben tartani az irányítást.) Előfordulhat az is, hogy átmenetileg bizonyos helyzetekben szeretnénk másként viselkedni, mint amilyenek valójában vagyunk (pl. udvarlás). További lehetséges magyarázat, hogy magunkat a szándékaink alapján ítéljük meg, míg mások csak a tetteinket látják. (Például csupa jó szándékból segítőkész vagyok, miközben mások szerint minden lében kanál stb.)