by Személyiségkalauz február 9th, 2014 0 hozzászólás
Tegnap éjfélkor lezárult az ösztöndíj pályázat, így a mai napomat a beérkezett munkák értékelésére fordítottam.
Meg kell állapítanom, hogy még egy kolerikus zsűrinek is kemény dolga lett volna, nem hogy egy flegmatikusnak.
Közel 30 pályaművet kaptam, ami felülmúlta minden várakozásomat. Van köztük egyszerűbb, de megható, és van profi, kemény, üzletemberes anyag. Akad 18 éves pályázó fiatalember és 58 éves kedves hölgy is. Kaptam Békéscsabától Sopronig, Záhonytól Kaposvárig, sőt Szerbiától Lengyelországig különféle munkákat. Volt, aki mesés keretbe illesztette a mondókáját, sőt olyan is, aki versbe foglalta.
Őszintén mondom, a legtöbb történet egészen megérintett, hiszen komoly emberi sorsok bontakoztak ki előttem: emberek, akik családi problémák, sőt tragédiák ellenére is töretlen hittel indulnak nap mint nap csatába a céljaikért. Nagyon tisztelem őket, ahogy azt a srácot is, akinek az a legfőbb célja, hogy tehetős szülei árnyékából kilépve végre önmaga érhessen el számottevő üzleti eredményeket.
Aztán szerencsére mosolyoghattam is, mivel a humort is sokan használták „fegyverként” a meggyőzésemre – ezekből majd néhány gyöngyszemet felteszek ide a következő napokban.
Gondolhatjátok, hogy legszívesebben mindenkivel konzultálnék, de a nap nekem is csak 30-35 órából áll. Viszont abban azonnal tudok segíteni, hogy az összes pályázónak felajánlok egy 50%-os kedvezményt bármely két szabadon választott könyvemre vagy cd-mre a webshopomból.
Ahogy az a pályázati kiírásban is szerepel, ennél több támogatást, vagyis konzultációt egyelőre két embernek tudok biztosítani. A nyilvános versenyt Komporday Annamária nyerte, akinek ezúton is gratulálok! (Kemény ellenfelének, Molnár Dávidnak pedig még kitalálok valami különdíjat, hogy könnyebben tudja finanszírozni a sok sört, amit a rászavazóknak ígért.
A titkos verseny győztesét természetesen nem hozom nyilvánosságra, de a jövő hét folyamán valamennyi résztvevővel felveszem a kapcsolatot e-mail-ben vagy telefonon.
Köszönöm még egyszer a pályázóknak a munkájukat és a szavazóknak a támogatást, aztán ki tudja, még az is lehet, a következő negyedévben újra kiírom ezt az ösztöndíjat…