Hírek

Lassan minden ablak kinyílik az adventi naptárban, de nem szeretném kihagyni, hogy Szeged aktuálisan leghíresebb látványossága helyet kapjon benne. Ez az aranyszarvas a „Dugó téri” kör alakú szökőkutat helyettesíti, amíg az a téli szabadságát tölti. Ráadásul ehhez is van egy aranyos történetem, ahogy a mini télapókhoz írtam hatodikán.

Egyszer egy pici gyerek fogócskázott az édesapjával a szökőkút körül. Ő teljes erővel szaladt, apukája meg úgy tett, mintha nagyon kergetné.

Minden évben megdöbbenéssel figyelem, ahogy a szeretet ünnepének nevében tetőfokára hág a bunkóság, és egymást ölik az emberek. Ma fenyőt vásároltam, és az árus melletti parkolóban voltam szemtanúja az alábbi esetnek: bődületes tömeg, temérdek autó, parkolni esélytelen, csak kilométerekre. Csodák-csodája, egyszer csak két kocsi áll ki egymás mellett, vagyis dupla hely felszabadul. Persze már szemből jön is egy helyvadász (batár nagy luxusmodell), másik irányból egy kisebb. Luxusdög bedurran keresztbe, mindkét parkolót eltorlaszolva.

Tegnap reggel, egy jéghideg előadóteremben ácsorogva úgy gondoltam, dolgozzon az, akinek jegesmedve volt minden felmenője! Nekem aztán nagyon nincs kedvem a munkához! De aztán az eszembe jutott edző ismerősöm életfilozófiája: „Csak akkor fejlődsz, akkor nőnek az izmok, amikor a fáradtság ellenére lenyomsz még egy fekvőtámaszt vagy lefutsz még egy kilométert.”

Így aztán erőt vettem magamon, elkezdtem a tréninget és szándékosan nagyon vidám, sok mozgást igénylő gyakorlatokkal indítottam a napot.

Ezen a hétvégén ismét három helyszínen, három különböző cég több száz munkatársával dolgoztam együtt. Ismét volt alkalmam megfigyelni, hogy ugyanarra a helyzetre, problémára mennyire másképpen reagálunk, és embertársainkhoz mennyire különböző módokon állunk hozzá.

Nekem senki ne mondja, hogy a mai fiatal férfiakból kihalt a költészet, a harmónia, a Nő tisztelete, csodálata és az udvarlás misztériuma!

Úgy tűnik, ebben az időszakban a gyerekek adják a legtöbb témát. Ma a karácsonyi vásárban véletlenül meghallottam, ahogy egy kislány kérleli az anyukáját, hogy vegyen neki édességet. Erre az anyukája azt válaszolta, hogy azért van a zsebpénze, hogy tudjon venni magának. Ebből persze egy hosszabb vita lett, de én azt már nem vártam meg, csak egy régi vicc jutott az eszembe.

A kislány levelet ír a Jézuskának: „Kedves Jézuska! Egész évben jó gyerek voltam. Igen… a legtöbbször! Oké… néha, néha!

Késő este a bazilikában voltam egy kicsit karácsonyi, kicsit komolyzenei koncerten. Az eseményt az ország egyik legnagyobb biztosítója szervezte, köszönetképpen a partnereinek az egész éves munkáért. Lebilincselően szép rendezvényt kaptunk, de persze én szokás szerint nem csak a zenéket, hanem az embereket is figyeltem. Mozart, Bach és Vivaldi könnyedebb remekműveit hallgatva elámultam azon, hogy milyen átszellemült arccal játsszák a zenészek a minden bizonnyal már sok ezerszer hallott-játszott dallamokat.

Egy hónapja a kézilabda világhírű mesteredzőjétől tanulhattam a vezetésről, csapatépítésről, ma ugyanebben a témában egy vízilabda ikon, Benedek Tibor volt a "tanárom". Számomra most a legfontosabb két gondolat tőle ez volt:

"1. Az olimpiai faluban a legnehezebb feladat két hétig fókuszban maradni. Ehhez teljesen ki kell zárni magadból a külvilágot, különben sosem leszel bajnok."

"2.

Szeged belvárosának egyik legkedveltebb kirakatában öt pici pék dolgozik fáradhatatlanul egész évben. Ez a mozgó dekoráció egyébként is turistalátványosságnak számít, hát még decemberben, amikor a kis bábok Télapóruhát öltenek! Ehhez kapcsolódik az egyik kedvenc sztorim, amit Krisztián barátom, szerzőtársam mesélt. Egy kisfiú éppen a mini-Mikulásokat csodálta, és megkérdezte az anyukájától, hogy mit csinálnak itt a kicsi manók.

– Ők már az ajándékokat készítik – hangzott a válasz.

Néha úgy tűnik, az embereknek szükségük van arra, hogy kimérgelődjék magukat, mégis a pozitív hangulathoz vonzódnak és azok társaságát fogják keresni, akiktől ezt tapasztalják. Ma – egymástól függetlenül – két régi kedves ismerősöm is felhívott, és közel félórán keresztül dühösen ecsetelték, milyen méltánytalanság érte őket a cégeiknél.

Idén is számos cégvezetővel, hálózati vezetővel dolgoztam együtt. Még mindig sokszor találkozom egy alapvető vezetői tévhittel. Mégpedig azzal, hogy az emberek vadul hajtani fognak azért, amit célul tűztek ki maguk elé. Ezzel az a baj, hogy a rövidtávú előnyök a legtöbb ember esetében felülírják a hosszú távú célokat. Vagyis jobbnak tűnik ma egy kis szundi, mint jövő ilyenkor élvezni a mai munka gyümölcsét.