Akik voltak már előadásomon, azok tudják, hogy szeretek történetekkel tanítani. Azt látom, hogy a sztorik jobban átadják a mondandó lényegét, mint a száraz tények, ráadásul tartósabban megmaradnak az emberek elméjében. Ma azonban én is meglepődtem, amikor egy egykori tréningrésztvevőm egy 10 évvel ezelőtt tőlem hallott történetet mondott vissza nekem... Annyira örülök, hogy ilyen mély nyomot tudtam hagyni a memóriájában, hogy most veletek is megosztom ezt a ritkán használt, de annál kedvesem sztorimat...
Egy katona hadifogságba került. Hosszú, zárkában töltött magányos hónapok után egyik reggel az ágya alatt egészen becsúszva talált egy vékony kis könyvet, tele megsárgult lapokkal, a margón néhol elmosódott, már-már alig látható női kézírással. Olvasni kezdett. Néhány oldal után azt vette észre, hogy már nem is a könyvet olvassa, hanem az érdekes és helyenként vicces jegyzetek kötik le a figyelmét. A könyv végén pedig talált egy postacímet – még aznap elküldte az első levelet az ismeretlen hölgynek. A fogság éveken keresztül tartott, de kapcsolatuk az idő múlásával egyre csak mélyült. Számtalan levelet váltottak, melyeken keresztül egyre jobban megismerték és megszerették egymást. A katona többször is kért fényképet, de a hölgy mindig ezt mondta: „izgalmasabb lesz úgy találkozni, ha először személyesen látjuk egymást”. Amikor végre kiszabadult a fogságból, a katona első útja abba a városba vezetett, ahol titokzatos szerelme lakott. Utolsó levelükben megbeszélték a találkozó részleteit: a vasútállomáson várja a nő a férfit, kezében egy szál fehér rózsával, a férfi pedig a könyvet fogja magánál tartani. A katona izgatottan szállt le a vonatról. Körbenézett, és meglátott egy kicsit korosabb hölgyet, kezében a fehér rózsával. Tőle nem messze azonban egy bájos, elbűvölően szép, fiatal nő mosolygott rá kacéran, integetett neki, hogy kövesse, majd eltűnt egy utcasarok mögött. A katona gondolkodni kezdett, mit tegyen. Menjen oda a kezében rózsát tartó hölgyhöz, akibe látatlanul beleszeretett? Vagy szaladjon a szép lány után, mielőtt végleg elveszíti szem elől? A katona a szívére hallgatott, és az idős hölgy felé vette az irányt. Odalépett hozzá, bemutatkozott, mire a hölgy kissé zavartan így felelt: „Én nem tudom, mi történik itt. Az előbb ideszaladt hozzám egy kedves, fiatal nő, a kezembe nyomta ezt a rózsát, és kérte, hogy ha maga is idejön, akkor küldjem be a sarkon túli cukrászdába…”
