Két aranyos szösszenet egy rendezvényről, ahol pár napja tartottam előadást.
Miután lejöttem a színpadról és elkezdtem dedikálni, egy kedves idős hölgy is kivárta a sort és félénken megszólalt: „Én még sosem fogtam kezet igazi íróval… Megengedi?” – és úgy nézett rám, mintha egy Világsztár Íróbálvány állna előtte. Mondhatom, levegőt sem kaptam hirtelen…
Még fel sem ocsúdtam, mikor pár perccel később két tündéri „plázacica” jött dedikáltatni. Mosolyogtak fültől-fülig, néztek rám nagy szemekkel, és figyeltem, hogy az egyikük erősen keresi a szavakat: „Hát, ez olyan… ez annyira… szóval ez nagggyon cuki volt!!!”
És láttam rajta, hogy abban pillanatban ez volt a legnagyobb elismerés, amit csak tudott mondani.
