Ezen a hétvégén ismét három helyszínen, három különböző cég több száz munkatársával dolgoztam együtt. Ismét volt alkalmam megfigyelni, hogy ugyanarra a helyzetre, problémára mennyire másképpen reagálunk, és embertársainkhoz mennyire különböző módokon állunk hozzá.
Nekem senki ne mondja, hogy a mai fiatal férfiakból kihalt a költészet, a harmónia, a Nő tisztelete, csodálata és az udvarlás misztériuma! Pont ma hallottam ezt a beszélgetést:
Lány: Halló, ki vagy?
Fiú: Hát ki vagyok, na, hát találd ki!
Lány: Mit tudom én…
Fiú: Hát nem ismersz, na, de én ismerlek, mer’ tegnap láttalak a diszkóba'.
Lány: És honnan van meg a számom?
Fiú: Hát a haverom, a Joci adta meg.
Lány: Na szép… És mit akarsz?
Fiú: Hát csak láttam, hogy jó nézel ki, meg hogy biztos jó társaság is vagy, mer’ sokat mosolyogsz, és nem is sokat iszol, de azér' hajnalba' már láttam azt is, hogy kidűlté', mint a rohadt nád…
Úgy tűnik, ebben az időszakban a gyerekek adják a legtöbb témát. Ma a karácsonyi vásárban véletlenül meghallottam, ahogy egy kislány kérleli az anyukáját, hogy vegyen neki édességet. Erre az anyukája azt válaszolta, hogy azért van a zsebpénze, hogy tudjon venni magának. Ebből persze egy hosszabb vita lett, de én azt már nem vártam meg, csak egy régi vicc jutott az eszembe.
A kislány levelet ír a Jézuskának: „Kedves Jézuska! Egész évben jó gyerek voltam. Igen… a legtöbbször! Oké… néha, néha! Na jó… egyszer-kétszer rosszalkodtam… Áhhh, le van ejtve!!! Megveszem magamnak!!!”
Késő este a bazilikában voltam egy kicsit karácsonyi, kicsit komolyzenei koncerten. Az eseményt az ország egyik legnagyobb biztosítója szervezte, köszönetképpen a partnereinek az egész éves munkáért. Lebilincselően szép rendezvényt kaptunk, de persze én szokás szerint nem csak a zenéket, hanem az embereket is figyeltem. Mozart, Bach és Vivaldi könnyedebb remekműveit hallgatva elámultam azon, hogy milyen átszellemült arccal játsszák a zenészek a minden bizonnyal már sok ezerszer hallott-játszott dallamokat. Arra gondoltam, milyen fantasztikus, amikor valaki ennyire élvezi a „munkáját” és hogy remélem, rajtam is ezt látják az emberek, amikor előadást tartok. Sőt, szeretném, ha 30 év múlva is képes lennék ilyen elánnal ecsetelni akár olyasmit is, amit már előtte ezerszer előadtam.
Egy hónapja a kézilabda világhírű mesteredzőjétől tanulhattam a vezetésről, csapatépítésről, ma ugyanebben a témában egy vízilabda ikon, Benedek Tibor volt a "tanárom". Számomra most a legfontosabb két gondolat tőle ez volt:
"1. Az olimpiai faluban a legnehezebb feladat két hétig fókuszban maradni. Ehhez teljesen ki kell zárni magadból a külvilágot, különben sosem leszel bajnok."
"2. Aki tehetségesnek születik, az könnyen esik abba a csapdába, hogy gyorsan jönnek az első eredmények, ezért elkényelmesedik. Az én tehetségem a szorgalmam volt."
Szeged belvárosának egyik legkedveltebb kirakatában öt pici pék dolgozik fáradhatatlanul egész évben. Ez a mozgó dekoráció egyébként is turistalátványosságnak számít, hát még decemberben, amikor a kis bábok Télapóruhát öltenek! Ehhez kapcsolódik az egyik kedvenc sztorim, amit Krisztián barátom, szerzőtársam mesélt. Egy kisfiú éppen a mini-Mikulásokat csodálta, és megkérdezte az anyukájától, hogy mit csinálnak itt a kicsi manók.
– Ők már az ajándékokat készítik – hangzott a válasz. A fiúcska egy darabig összeráncolt homlokkal gondolkodott, majd hirtelen elkezdte ütögetni a kirakatot apró kezeivel: “Dolgozzatok már, gyorsabban, gyorsabban!”
Néha úgy tűnik, az embereknek szükségük van arra, hogy kimérgelődjék magukat, mégis a pozitív hangulathoz vonzódnak és azok társaságát fogják keresni, akiktől ezt tapasztalják. Ma – egymástól függetlenül – két régi kedves ismerősöm is felhívott, és közel félórán keresztül dühösen ecsetelték, milyen méltánytalanság érte őket a cégeiknél. Én ekkor autóban ültem, a kedvesem vezetett, és az egész telefonbeszélgetés alatt csak ennyit hallott tőlem: „Szia… igen… igen… értelek… igen… persze… meg fogod tudni oldani… igen… aha… rendben lesz ez… Én is örülök, hogy beszéltünk… :)” A végén mindketten megköszönték, hogy meghallgattam őket, és elmondták, hogy sokkal jobban érzik magukat, mint a beszélgetés előtt. Nekem meg erről az jutott eszembe, hogy így, Mikulás közeledtével ne csak a gyerekekre gondoljunk, hanem a felnőtt barátainkat is ajándékozzuk meg valami igazán értékessel: a figyelmünkkel.
Idén is számos cégvezetővel, hálózati vezetővel dolgoztam együtt. Még mindig sokszor találkozom egy alapvető vezetői tévhittel. Mégpedig azzal, hogy az emberek vadul hajtani fognak azért, amit célul tűztek ki maguk elé. Ezzel az a baj, hogy a rövidtávú előnyök a legtöbb ember esetében felülírják a hosszú távú célokat. Vagyis jobbnak tűnik ma egy kis szundi, mint jövő ilyenkor élvezni a mai munka gyümölcsét. Pont úgy, mint a kisgyermek, akinek nem tudod megmagyarázni, hogy ha most nem eszi meg a sütit, holnap kap kettőt.
Tudom, ez a helyzet triviálisnak tűnik, és valóban, a jó edzők, tanárok, szülők nap mint nap ennek tudatában motiválnak, de mintha az üzleti életben sokszor elfelejtenék a vezetők.